Julcsi nincs mostanában könnyű helyzetben, és sokat morfondírozik azon, hogy merre kéne tovább indulnia.
Éppen munkát keres, illetve kéne keresnie, ami elég stresszes állapot – egyszer valaki azt mondta neki, hogy ezt úgy kell megfogalmazni, hogy két munka között van – így azért jobban hangzik. Ettől még a pénze fogy és folyton aggódik, hogy várjon-e még, mert az otthoni elfoglaltsága, amivel pénzt remélt keresni, csak nem indul be rendesen, de azt is tudja, hogy komolyabban kéne vennie. Valahogy így nézett ki a legutóbb zajló gondolatmenete, ami több nap tépelődés után így zárult:
– Azon gondolkodj el, hogy mikor fejlődtél jobban, ha minden simán ment, és szerencséd volt és készen kaptad a dolgokat, vagy ha nehézségek jöttek, amiket meg kellett oldanod? – tette fel magának gondolatban a költői kérdést…. – amit valahogy így folytatott, szintén gondolatban:
-Hogy gondolhatod akkor , hogy elhagyott téged a “szerencséd”, vagy hogy nem kapsz “felsőbb támogatást” ?
– Igenis így kapsz segítséget! – próbált magával meggyőző lenni, de azért nem teljes sikerrel.
– Na persze azt szeretnéd, ha minden simán menne, és azt érzed, hogy mindenki másnak minden könnyedén megy, csak te vagy “szerencsétlen”, ugyebár? – nyilvánvalóan tudta, hogy honnan fúj a szél.
– És mégis miért foglalkozol másokkal? – és tényleg, miért is… – ebben egyet kellett értenie magával.
– Olyanokkal, akik folyton dicsekednek, és mindenáron mindig meg kell mutatniuk mindenkinek, hogy mit tettek, szereztek, kaptak vagy nyertek?
– Mint például a volt szomszédod, aki amikor először találkoztatok elővette az összes ruháját, cipőjét – (mondjuk baromi sok volt neki) – és elpanaszolta, (szegény) hogy már el sem férnek a szekényben és most dobott ki egy csomót, holott egy szóval sem kérdezted…
– Mondd csak, azoknak a véleménye mennyire számít, vagy számított valaha is neked, akik folyton másoknak hencegtek valamivel? – mert eszébe jutott egy bizonyos idegesítő általános iskolai osztálytársa.
– Szimpatikusak voltak neked akkoriban azok a gyerekek, akik folyton így adták elő magukat? – merthogy ez tulajdonképpen nagyon gyerekes viselkedés – korholta magát.
– Nekik egyszerűen nagyon kell mások visszajelzése …. – próbálta gondolatban helyére tenni a dolgot.
– Persze, de te is előjöhetnél egy csomó dologgal, ha ilyen volnál, csak nem vagy ilyen – folytatta, hogy nehogy már még neki legyen bűntudata.
– És hogy ha én már nem fejlődni akarok, hanem egy kicsit nyugodtan élni, stresszmentesen, egyszerűen…?- morfondírozott tovább – hát olyan nagy baj ez?
– Valószínűleg ennek is eljön majd az ideje, ahogy eddig is megoldottál sok nehéz helyzetet, ezt is meg fogod oldani. – Igazából tudta, hogy így lesz. 🙂
– Higgy benne!
– Imádkozz!
– Kérj segítséget! – noszogatta magát.
– A végső esetekben mindig ezt teszed ….- tényleg így szokott lenni, emlékezett most vissza.
– És mindig kapok is segítséget… – mert tényleg mindig kapott is.
– Lehet, hogy az a baj, hogy addig magam próbálom megoldani a dolgot? – arra jutott, hogy ezen érdemes még máskor is eltöprengeni.
– Hát egyszerűen ilyen vagyok.
– Mindig csak végső esetben kérek segítséget. Ezt meg kéne jegyezni! – határozta el – mert mindig el is felejtem, hogy ezért akadok ki újra és újra.
Reggel azzal az előző nap hallott ‘Republic’ szám dudorászásával ébredt – (sokszor ébred valamilyen dallammal), aminek a szövege igencsak elgondolkodtatta, mikor mosogatás közben énekelgetni kezdte újra.
-Ez pont egy olyan fajta segítség, amire gondoltam – jött hirtelen rá – ez rólam szól, hogy végre a helyemen legyek. És máris kezdte más színben látni a dolgokat:
https://www.youtube.com/watch?v=9Hl7RJdKyIk
“Ne gondolj arra, hogy valamit nem lehet
Ne gondolj arra, hogy valaki nem szeret,
Ne gondolj rá, én azt akarom!”
“Hozd el azt a napot
Amikor itt maradok
Amikor nem megyek már tovább,
csak a szívem száll fel az égig”
“Hozd el azt a napot
Amikor itt maradok
Amikor nem megyek már tovább,
mert nekem most annyira jó itt”
“Ne gondolj arra, hogy valamit nem lehet!
Ne gondolj arra, hogy valaki nem szeret!
Ne gondolj rá, én azt akarom!
A szívemet ezért neked adom.”
Képek: Pixabay – Alexas-fotos
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: